TEVÖ-nap 2019
A TEVÖ nap idén került megszervezésére először. Azzal a céllal, hogy hagyományt teremtsen egy kulturált szórakozási lehetőséget biztosító közösségépítéssel. A rendezvény gerincét a főzőverseny adta. Egyesületek, baráti társaságok versenyeztek egymással, a házigazda Lukács Miklós volt, a zsűrizésben Vomberg Frigyes vállalt nagy szerepet. Délelőtt gyerekprogramokkal vártuk a legkisebbeket: a vöröskereszt hősképző programja, lézer céllövölde, ugrálóvár, Varázsdal koncert. Őket követte Demeter Erik vörösvári fiatal zenész, a helyi színtársulat rövid előadása. Délután került sor a nemzetiségi fúvós koncertekre. Közben megszületett az eredmény, mind a húsz csapat részesült valamilyen díjban. A sváb zenészek mind a fiatalok, mind az idősebbek körében nagy sikert arattak, sokan táncra is perdültek. A napot a Band of the streets ska zenekar zárta, akik fergeteges bulit produkáltak a fiataloknak. A jövőben minden évben meg kívánjuk szervezni ezt a TEVÖ-napot.