Templom téri körforgalom megvalósult javaslataink szerint
2017. június
Egyesületünk 2016-ben azzal a céllal alakult, hogy Pilisvörösvár élhetőbb város legyen. Célunk segíteni az Önkormányzat munkáját, segíteni az intézményeket céljaik elérésében és az itt lakók érdekeit képviselni különböző fórumokon.
A Templom téren naponta kialakuló közlekedési káosz nemcsak az ott lakók életét keserítette meg, hanem egy nagyon baleset- és életveszélyes szituációt is teremtett. Egyesületünk felkért egy független forgalomtechnikai szakembert, hogy vizsgálja meg a jelenlegi helyzetet, és tegyen javaslatot az esetleges változtatásokra. Ezt a szakvéleményt juttattuk el az Önkormányzatnak.
Mint tudjátok, kikértük az ott lakók és az iskola vezetésének véleményét is, és megkaptuk a pilisvörösvári Rendőrőrs támogatását is. Végül sikerrel zárult javaslatunk, és elfogadták a Templom téri körforgalom egyirányúsítását! A nyári szünetben, augusztus 1-jén megtörtént az új forgalmi rend kialakítása. Köszönjük az Önkormányzat együttműködését!